Az esküvőnk megszervezésére nem hagytunk magunknak túl sok időt, így minden feladat és a vele járó nehézségek koncentráltan jelentkeztek. A lánykérés április végén történt meg és mivel mindketten nyári, esetleg kora őszi esküvőre vágytunk, döntenünk kellett – megtartjuk fél éven belül vagy várunk a következő nyárra. A magam részéről nem mondhatom el, hogy a türelem lenne a legfőbb erényem, így a gyorstalpaló esküvőszervezés mellett tettük le a voksunkat. Számunkra az egyházi szertartás helyszíne volt az a biztos pont, ami köré elkezdhettük szervezni a nagy napot. A Szent István Bazilikában szerettük volna tartani a szertartást, így a lánykérést követő első munkanapon már egyeztettünk is a plébániával, hogy mikorra tudnának nekünk nyári időpontot biztosítani. Szeptember 15-e volt az első olyan lehetőség, amikor a délutáni órákban kerülhetett volna sor a szertartásra, így hát azt mondtuk: legyen szeptember 15. Az időpont kiválasztását követően elkezdtük összeszedni azokat a dolgokat, amiket az esküvőig el kell intéznünk, meg kell néznünk, ki kell próbálnunk, le kell egyeztetnünk és foglalnunk.
Hamar rájöttünk, hogy rengeteg feladat szakadt a nyakunkba, ugyanakkor mindent szerettünk volna az ellenőrzésünk alatt tartani, ezért fel sem merült, hogy esküvőszervezőre bízzuk magunkat. Az első egyet nem értést követő vita után megállapodtunk benne, hogy milyen kérdésekben szeretnénk együtt döntést hozni és melyek azok a dolgok, amikben egyikünk vagy másikunk önálló véleménye lesz a mérvadó. Elsőként azokat a szolgáltatókat igyekeztünk megtalálni, akikkel mindketten szerettünk volna személyesen is találkozni, referenciaanyagokat megnézni/hallgatni illetve akiknek a munkáját kulcsfontosságúnak tartottuk az esküvő jó hangulatához valamint utólag az emlékek felidézéséhez. A zenekar – fotós – videós – ceremóniamester négyes kiválasztása volt a legnagyobb kihívás a szervezés első 2 hónapjában. Rengeteg energiát szántunk rá, hogy a számunka legmeggyőzőbb, legszimpatikusabb embereket találjuk meg, hiszen amellett, hogy ők alapvetően befolyásolják majd az esküvőnk hangulatát és örökítik meg az eseményeket, életünk legszebb pillanataiba engedjük őket be – ezért nem mindegy, ki próbál mosolyt csalni az arcunkra egy-egy feszültebb pillanatban.

Mivel kevés olyan ajánlást, elérhetőséget kaptunk jól bevált szolgáltatókhoz a korábban már a házasság tűzkeresztségén áteső ismerőseinktől, akikhez nyugodt szívvel, bizalommal fordultunk volna, így óriási szerencsével hagyatkoztunk az Interneten történő válogatásra (vagy kiváló érzékkel rendelkezünk az esküvőszervezéshez – nem tudom :-). Sikerült a legjobb szakembereket megtalálnunk, akik nem csak tapasztalatukkal és hozzáértésükkel, hanem kedvességükkel, humorukkal is rengeteget tettek hozzá a mi nagy napunkhoz.

A helyszín kiválasztását meglepően sokáig húztuk, részben azért is, mert május végén, június elején már kevés olyan fővárosi hely maradt szabadon, ami megfelelt volna az elképzeléseinknek. Végül június végére ezt a feladatot is kipipáltuk.

Önálló döntési jogkört kaptam a menyasszonyi ruha, a teremdekoráció, virágok és torta kérdésében, a férjem (nem is olyan furcsa már így írni) pedig a saját ruházkodásáról, a vidékről érkező vendégek elszállásolásáról valamint az esküvő forgatókönyvének összeállításáról gondoskodott.

Augusztus közepére tulajdonképpen minden lényegi dolog meg volt szervezve, le volt egyeztetve, az utolsó hónapban már csak néhány apró kérdést kellett pontosítani, így arra is maradt időnk, hogy egy kicsit lelkiekben is ráhangolódjuk az eseményre.

A férjem az a típus, aki a készülődés fázisában rendkívül nyugodt, majd akkor és ott rettenetesen izgul. Én éppen fordítva, óriási hangsúlyt fektetek a szervezésre, mindent az utolsó részletig megtervezek és ha érzem, hogy a helyén van minden, akkor felszabadultan élvezem az eredményt. Menyasszonyként aggódtam, hogy amikor ennyi szereplő összehangolt működésére van szükség, hogyan tudok majd megnyugodni és megélni a pillanatot. Minden tökéletesen sikerült, egy percig sem kellett aggódnom azon, hogy valami nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna. Persze történt olyan, amit előre nem lehetett kiszámítani és ezért apró módosításokra volt szükség az esküvői forgatókönyvben, de mindebből szinte semmit nem lehetett észrevenni, olyan profi kis csapat vett minket körül.

Visszaolvasva amit írtam, úgy tűnhet, az esküvő megszervezése csupa móka és kacagás. Őszintén megmondom: a rendelkezésünkre álló szűk 5 hónap életem egyik legfárasztóbb időszaka volt, a kapcsolatunk számára pedig óriási próbatétel. Rengeteg buktatót tartogatott számunkra, hogy megértsük egymás szempontjait, kompromisszumokat kössünk, lemondjuk kevésbé fontos dolgokról és elfogadjuk a másik számára kulcsfontosságúnak tűnő részleteket. Az anyagi keret és az időhiány nyomása okozta feszültségekről inkább nem is beszélek. :-)

Mindemellett – a tapasztalatok birtokában – ma sem csinálnám másképp. Az, hogy hogyan oldottuk meg ezt a hatalmas feladatot és mennyi mindent tanultunk közben egymásról és a kapcsolatunkról, talán még magánál az esküvő napjánál is többet jelentett.

Mindenkinek hasonlóan jókat kívánok a készülődéshez!

üdv, Kata